mocsár-pörjés józsef
Fotó: Gyulai Hírlap
Fiam, élni csak úgy, bele a nagyvilágba könnyű – mondta kocsmafilozófus Bélánk, alaphangot adva ma esti bölcseletének három felesre kevert szilvabarackunicum, és egy korsóra csapolt Borsodi kíséretében. Az élet habos oldala! – sóhajtozott elmélázva, ahogy üveges tekintetét pihentette pultos Ica szépségesen kidomborodó mellkasán. Mindeközben nagyokat nyelt tüdejébe a jó kocsmaillatú levegőből, a krimó neki katedrális volt.
A szenvedély, az hiányzik nagyon, koma, a szenvedély… – motyogta alkoholtól kipirosodó arccal, majd csókra csücsörített ajkát jól láthatóan felkínálta átadás-átvételre Icának. A pultos szőke ebből nem érzékelt semmit se, a vendégforgalom eltakarta kocsmafilozófusunk felhevült, szomjas száját. Bélánk pedig nem akarta erőltetni ezt a dolgot, jobbnak látta, ha szenvedélyének plátói mivoltát hangsúlyozza inkább: Icukám, hozna még egy kört nekünk?! Köszönöm, drága!
Bélánk egy újabb felessel öntötte nyakon Ica iránt támadt és múló vágyát. S tette fel a kocsmafilozófusos est nagy kérdését a többieknek: Hogyan is éljünk jól? Fiam, perspektíva, az kell! A perspektíva az egy nagyon fontos dolog – fordult oda a legfiatalabbikhoz az asztalnál. Legyenek céljaid! Érted, ugye, a célok – magyarázta tágra lassult kézmozdulatokkal Jenőkének, aki titokban arról álmodozott esténként, lefekvés előtt, hogy belőle lesz valaki, hogy ő majd megmutatja a világnak, mert nagy dolgokra hivatott. Legyenek álmaid is, fiam! Ne félj az álmoktól, olyan dolgokat képzelj el, amelyek józanul meg sem fordulnának a fejedben. Bátorság is kell az élethez! Bátorság ahhoz, hogy hinni tudj az álmaidban. Fiam, minden agyban dől el! – a hangsúly kedvéért megkopogtatta jobb mutatóujjával bozontos fejét az öreg, s megismételte háromszor, hogy kellőképpen rögzüljön mindenkiben: agyban, agyban, agyban! Mert a lehetetlen sem fogalom többé – tette hozzá.
Bélánk jobb tenyerét az egyik üres pálinkáspohár felé emelte. Becsukta szemét, összeráncolta homlokát, megfeszítette egész testét, néha nyögött egyet, láthatóan nagyon erőlködött és koncentrált. Remegő keze apró körmozdulatokat kezdett leírni a pohár felett, valamit motyogott is közben, de nem lehetett érteni a kocsmazajban. Nem tudni, mennyi idő telt így el. Így, sehogyan. Bélánk pohárdelejezését üveges szempárok, előre mozdult meredt testek kísérték. Valami csodát reméltek az asztalnál, hogy Béla most tényleg megmutatja nekik az élet értelmét. De nem történt semmi. Nem történt semmi a pohárral, sem Béla kezével, sem magával Bélával…
