Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai Fidesz felszólítja Bod Tamást, módosítsa képviselői vagyonnyilatkozatát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. április 24. 16:00
A gyulai Fidesz felszólítja Bod Tamást, módosítsa képviselői vagyonnyilatkozatát
Kónya István: Ha ezt nem teszi meg, a gyulai önkormányzat humán- és társadalompolitikai bizottságánál kezdeményezzük vagyonnyilatkozata felülvizsgálatát
A Fidesz gyulai csoportja felszólítja Bod Tamást (Együtt–MSZP), hogy módosítsa vagyonnyilatkozatát – közölte Kónya István, a Fidesz gyulai szervezetének elnökségi tagja április 24-ei, Petőfi téren tartott sajtótájékoztatóján.
____Eredeti-fidesz_sajt_bod_biz.jpg

Kónya istván a petőfi téren tartott sajtótájékoztatón

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Kónya István emlékeztetett rá: a gyulai Fidesz április 15-ei sajtótájékoztatóján azt a kérdést tette fel, hogy miből él Bod Tamás. A baloldali politikus nyilatkozatában úgy fogalmazott: „közel 25 éves munkám megtakarításaiból és szerény képviselő tiszteletdíjamból élek”.

A gyulai Fidesz elnökségi tagja hozzátette: Bod Tamás sem január 22-ei, sem november 9-ei keltezésű képviselői vagyonnyilatkozatában nem szerepelteti 25 éves megtakarítását.

– A Fidesz gyulai csoportja felszólítja Bod Tamást, hogy április 30–ig a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az eljárásrendet betartva, módosítsa vagyonnyilatkozatát a megtakarításaira vonatkozóan. Ha ezt nem teszi meg, a gyulai önkormányzat humán- és társadalompolitikai bizottságánál kezdeményezzük vagyonnyilatkozata felülvizsgálatát – mondta Kónya István

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)