Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kortárs alkotók tárlata, pszichoszínház és dumaszínház Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • MAGAZIN • 2015. április 23. 16:00
Kortárs alkotók tárlata, pszichoszínház és dumaszínház Gyulán
Összegyűjtöttünk egy csokorra valót a magyar kultúra városának következő napi programjaiból
Gyula a magyar kultúra városa. És városunk méltó e címre. Bizonyíték rá a temérdek program, ami hétről hétre városunkban zajlik. Mi összegyűjtöttünk egy csokorra valót a következő napok gyulai programjaiból. Nyugodtan csemegézzenek! Ám, ha mégsem jutnak el a kiszemelt eseményre, ne búsuljanak, a Gyulai Hírlapban beszámolunk a programok javáról.
____Eredeti-kiss_adam.JPG

kiss ádám

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kohán képtár
Kohán és én munkacímmel képzőművészeti tárlatot hirdetett a Gyulai AlkotóKör. A felhívásra beérkezett munkákat április 24-én, pénteken 16.30-tól mutatják be a gyulai Kohán Képtárban.

Vigadó
A lónak vélt menyasszony címmel vidám műsort láthatnak egy felvonásban április 24-én, pénteken 19 órakor a Vigadóban a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjainak előadásában. Közreműködnek a Békéscsabai Jókai Színház színészei, Galambos Hajnalka énekművész, Ormándy M. Keve színész, valamint a Harruckern Táncegyüttes. Részvételi szándékát jelezze a 66/362-165-ös telefonszámon Sal Andrásnak. A belépés díjtalan. Bácskai Juli ezúttal mint író és pszichológus-szakértő jeleskedik. Pszichoszínházát április 29-én, szerdán 18 órakor láthatják a Vigadóban. A női büszkeség című előadás szereplői Hegyi Barbara és Debreczeny Csaba. Közbeműködik hegedűn Bóna János.

Erkel Ferenc Művelődési központ
A tánc világnapja alkalmából Erdélyi Károly festőművésznek nyílt kiállítása az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás megtekinthető május 15-ig. A Dumaszínház egyik jeles képviselője önálló estet ad Kiss Ádám a nagy világban – 80 perc alatt a Föld körül címmel április 30-án, csütörtökön 19 órakor az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében.

Mogyoróssy János Városi könyvtár
A Világjáró gyulaiak sorozat következő programján Törökországba kalauzolja el Vincze Virág sminkes-kézműves a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi-olvasóterem látogatóit április 23-án, csütörtökön 18 órakor. A gyulai Arany János Művelődési Egyesület programján Nagy László, az egyesület elnöke a Köznyelv és tájnyelv találkozása Gyulán címmel tart előadást április 28-án, kedden 18 órától a Mogyoróssy János Városi Könyvtár előadótermében. Mindkét program ingyenesen látogatható.

Kossuth tér
A Kerékpározz a gyermekekért! című jótékonysági akció keretében kerékpártúra indul április 26-án, vasárnap 10 órától a gyulai Kossuth téren található „Lenin-gödörből”, valamint a békéscsabai Szent István térről.

Gyulai vár
Készségfejlesztő drámajátékot és kézműves-foglalkozást rendez a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. április 25-én, szombaton 10 órától a gyulai vár múzeumpedagógiai termében.

Várkert
Békés megyei rendőr és tűzoltó napot rendez a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 26-án, vasárnap 10 és 14 óra között a gyulai vár előtt.

TájVízHáz
Bagyinszki Zoltán Gyula, a vizek városa című fotókiállítását a TájVízHáz belépőjével április 30-ig láthatják.

Pándy galéria
József Dezső Amatőr Szakkör és Alkotótábor Egyesület kiállítása megtekinthető május 13-ig, munkanapokon a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Igazgatási épületének aulájában.

Százéves (Reinhardt) Cukrászda
Keresztesi Franciska olajképeit május 20-ig tekinthetik meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)