Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kicsúszott a mérkőzés a gyulai futballozók kezéből

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2015. március 27. 13:00
Kicsúszott a mérkőzés a gyulai futballozók kezéből
Szekeres Lajos: A meccs első huszonöt percében jól játszottak a fiúk
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Bölcskei SE–Várfürdő-Gyulai TFC 4–0 (2–0).

NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Bölcske, 300 néző. V.: Pillók (Kovács II. G., Temleitner).

Gyula: Harman Kovács T., Vincze, Wéber, Barna (Pataki) – Szélpál (Okos), Sipos, Pászka, Nagy G.Laurinyecz, Furár (Burai). Edző: Szekeres Lajos.

Lendületesen kezdtek a csapatok, jó iramú változatos játék folyt. A találkozó elején két nagy gyulai helyzet maradt ki, amelyre a hazaiak góllal válaszoltak. A 22. percben a bölcskeiek szabadrúgáshoz jutottak 30 méterre Harman kapujától, és a felívelt labdát közelről értékesítették, 1–0. A 28. percben hazai szögletrúgás következett, és egy védelmi hibának köszönhetően már 2-0-ra vezettek a vendéglátók. A szünet után szintén a mieink támadtak többet, de a gólok elmaradtak, sőt a 64. percben egy, a tizenhatoson belüli szabálytalanság miatt büntetőhöz jutott ellenfelünk, 3-0. A találkozó végén, egy távoli lövést blokkoltak a gyulaiak, azonban a védőről a saját kapunkba pattant a labda, 4-0.

Szekeres Lajos: – A meccs első huszonöt percében jól játszottak a fiúk, ezt követően azonban, érthetetlen módon, kicsúszott a mérkőzés a kezünkből.

Hétvégén hazai pályán láthatjuk a fiúkat, a Videoton csapatát fogadják szombaton 12.30 órai kezdettel az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)