Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Népszerű a mandula a gyulai piacon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. március 20. 07:00
Népszerű a mandula a gyulai piacon
A héjas termés kilója 1200 forintba, a tisztítotté 4000 forintba kerül
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Kelendő a mandula a gyulai piacon – mondta el lapunknak a csonthéjas termést árusító termelő. Az egyik legkedveltebb olajos magvat várhatóan húsvétig lehet vásárolni az árusnál.

A standnál héjas és tisztított mandulát is árultak, előbbi kilóját 1200 forintért, utóbbit 4000 forintért kínálták. A kofa azt is elmondta, tavalyhoz képest mérsékelten emelkedtek az árai, idén kétszáz forinttal kerül többe a termés kilója.

Mint megtudtuk, a vevők rendszerint több kiló mandulát visznek el egyszerre, és általában süteménykészítéshez használják fel a termést. Mivel a mandula a marcipán alapanyaga, a cukrászok is előszeretettel vásárolnak belőle nagy tételben – tette hozzá a termelő.

A piaci vásárlás élményétől hétvégén sem kell megfosztanunk magunkat, a gyulai kofák március 15-e után is felkereshetők vasárnaponként.

       

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)