Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét a gyulai művelődési házban fogadja az ügyfeleket a GDF Suez és az EDF Démász

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. március 12. 15:15
Ismét a gyulai művelődési házban fogadja az ügyfeleket a GDF Suez és az EDF Démász
A két szolgáltató az önkormányzat megkeresésére költözött vissza az Erkel Ferenc Művelődési Központba
Az Erkel Ferenc Művelődési Központ Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Visszaköltözött az Erkel Ferenc Művelődési Központba március 1-jén a GDF Suez és az EDF Démász ügyfélszolgálati irodája – mondta el lapunknak Alt Norbert alpolgármester.

Mint kifejtette, a két szolgáltató a művelődési ház felújítása miatt költöztette ki ügyfélszolgálatát az egyik gyulai bevásárlóközpontba, az új helyszínnel azonban sokan elégedetlenek voltak.

– Többen panaszkodtak a körülményekre és a várakozási időre, illetve sokaknak a távolság is gondot jelentett – számolt be a felmerülő problémákról az alpolgármester. Az önkormányzat megkeresését pozitívan fogadták a szolgáltatók, így márciustól újra a városközpontban várják az ügyfeleket.

A GDF Suez irodája csütörtökön 14–18 óráig, pénteken 8–12 óráig, az EDF Démászé kedden 14–18 óráig, csütörtökön 8–12 óráig tart nyitva.

  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)