Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula külterületeire hatmillió forint jut idén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. március 06. 21:10
Gyula külterületeire hatmillió forint jut idén
A Gyulai Külterületi Út- és Infrastruktúrakezelő Egyesület tagjai felmérték a legsürgetőbb problémákat
Hatmillió forintból gazdálkodhat idén a Gyulai Külterületi Út- és Infrastruktúrakezelő Egyesület – mondta el a Gyulai Hírlapnak Alt Norbert alpolgármester. A tavaly megalakult szervezet március 6-ai közgyűlésén a megoldásra váró feladatokról is szó esett.
A Gyulai Külterületi Út- és Infrastruktúrakezelő Egyesület a városháza ovális termében tartott közgyűlést. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Alt Norbert kifejtette, a jelenleg mintegy 30 tagot számláló egyesületet célja a Gyula külterületeivel kapcsolatos problémák összegyűjtése. Ezek megoldására az érintett körzetek képviselői, dr. Ökrös István, Galbács Mihály, Balogh Lajos, Szabó Károly, Alt Norbert és Torma Béla karbantartási alapjukból összesen 5 millió forintot különítettek el. Emellett a gyulai önkormányzat egymillió forinttal támogatja az egyesületet – tette hozzá az alpolgármester.

Alt Norberttől megtudtuk, az összeg egy részét a külterületi úthálózat komolyabb beavatkozást igénylő szakaszaira fordítják, másik részét pedig közvilágítás-fejlesztésre költik.

– Elsősorban a tanyán élők életét szeretnénk megkönnyíteni. Gyula területén 500 kilométernyi dűlőút van, ezek egy részét gazdálkodók használják, ezért fontos a rendbetételük – mondta el lapunknak dr. Ökrös István, az egyesület elnöke.

Mint fogalmazott, sok helyen okoz gondot, hogy a bozótosok és a fák ránőttek az utakra. Az elnök hozzátette, a munkálatok már elkezdődtek, az Ottlakai dűlőnél lévő  kökénybokrokat és fanövedékeket kiirtották, így ott hamarosan rendbe tehetik az utat. A munka a külterületi „M7-es” útszakaszon és a Demkó dűlőnél folytatódik.

             

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)