A családi örökség
Lukács Györgyöt a sors szinte predesztinálta a politikusi pályára. 1865. szeptember 10-én, születése napján, választották meg édesapját Nagyvárad országgyűlési képviselőjévé. Visszaemlékezéseiben a következőképpen idézte fel a gyermekkorában sokszor elmesélt szimbolikus pillanatot: „Mialatt atyám a fáklyák világánál válaszolt a hazafias polgárság szónokának…, az alatt a belső szobákban egy új világpolgár jelentkezett harsány sírással az élet küzdelmeire: az én csekélységem.”
Idősebb Lukács György másodszori képviselővé választása fontos fordulópont volt a Lukács család életében. Az örmény eredetű család minden bizonnyal Apafi Miklós erdélyi fejedelem hívó szavára települt át az 1600-as évek második felében Moldvából Erdélybe. A família ősei az erdélyi örmények központi városai közé tartozó Gyegyószentmiklóson és Erzsébetvárosban éltek. A Lukáts család – akkor még így, ts-sel írták vezetéknevüket – a teljesen elmagyarosodó erzsébetvárosi örmény famíliák közé tartozott. Az 1760-as években a család több tagja – köztük történetünk főszereplőjének dédnagyapja is – nemességet kapott. A módos erdélyi örmény kereskedők számára új lehetőséget nyitott az Alföld töröktől való visszahódítása. A Kamara tulajdonában lévő puszták bérlői között igen sok örményt találunk, közöttük volt Lukács György nagyapja, Ignác (1783–1856) is, aki Kaszaper pusztán gazdálkodott. Lukáts Ignác nagyapa az elődök által szerzett a vagyonhoz és a nemesi címhez hozzátett még egy nagyon fontos elemet, a műveltségi tőkét. Ő már a nagyváradi jogakadémia hallgatójaként felsőfokú tanulmányokat végzett. Később családjával együtt be is költözött Váradra.
Az 1818-ban született idősebb Lukáts György már magától értetődőnek tekintette, hogy pályáját a tanulásra alapozza. Jogi tanulmányai után a vármegyei közigazgatás s párhuzamosan a politika felé fordult és hamarosan a reformellenzék odaadó híve lett. Bihar vármegye ellenzéki követe, Beöthy Ödön mellett az országos politika fórumait is megismerte. 1848-ban – a nevében szereplő „ts”-t ekkor cserélte „cs”-re – a Szemere Bertalan vezette belügyminisztériumba nevezték ki titkárrá. A család más tagjai is komoly szerepet vállaltak a szabadságharcban. 1865-ben, másodszori megválasztása után az ugyancsak Bihar megyei Tisza Kálmán oldalán tért vissza a politikai életbe. Két év múlva Nagyvárad polgármestere lett. Amikor 1875-ben a Deák-párt és a Balközép Párt fúzióját követően Tisza Kálmán kormányt alakított, régi barátját maga mellé hívta a belügyminisztériumba, ahol egy idő múlva közigazgatási államtitkár lett. Nem mellesleg a 19. század végé felé a Lukács família a legbefolyásosabb politikus családok közé számított: a rokonságba tartozott a hosszú ideig pénzügyminiszteri, később miniszterelnöki posztot betöltő Lukács László, a kereskedelemügyi miniszter Lukács Béla és mások.
A pálya első szakasza
A kiváló szellemi képességekkel bíró ifjabb Lukács György a család politikusi pályát választó tagjainak útját követte: az egyetem után szeretett volna diplomata pályára lépni, de a család – Tisza Kálmán által is megerősített – véleménye az volt, hogy a tehetséges fiatalokra itthon van szükség. Ráadásul a pályaválasztás időszakában halt meg Budapest akkori főpolgármesterének fia diplomáciai szolgálatban szerzett tropikus betegségben. A nagy visszhangot kiváltó eset után még határozottabban a belügyminisztérium felé terelték a fiatal Lukács Györgyöt. Szorgalmának és tehetségének köszönhetően csillaga gyorsan emelkedett. Különösen a közigazgatás és a politika területét egyaránt érintő kérdéseket szerette. Még harmincéves sem volt, amikor a polgári jogegyenlőség megtermése, valamint az állam és az egyház szétválasztása szempontjából egyaránt fontos egyházpolitikai reform jogi előkészítését bízták rá. A munka leglátványosabb része az 1895-ben bevezetett állami anyakönyvezés megteremtése lett. Ő szervezte meg, és az első időszakban ő vezette a minisztérium anyakönyvi osztályát.
Az egyházpolitikai reform kodifikálásában végett munkája elismeréseként ajánlották fel neki Békés megye főispáni székét, mégpedig azzal a külön feladattal, hogy vissza kell szorítania a megyében erős agrárszocialista mozgalmat. Lukács György 31 évesen, 1897-ben foglalta el Békés megye főispáni posztját. Nagyívű programjában arról beszélt, hogy a tiszta szabadelvűség alapján állva, az önkormányzatiság elvét tiszteletben tartva kíván működni. Ám a kormány képviselőjeként, közigazgatási befolyását latba vetve igyekezett a gazdasági és társadalmi folyamatokra is hatással lenni. A társadalmi feszültségeket azok gazdasági okainak megszűntetésével próbálta enyhíteni. Szorgalmazta és segítette a nagybirtokok parcellázását, erősen támogatta a szövetkezeti mozgalom – pl. takarékszövetkezetek – első intézményeit. A háziipar termékeinek bemutatása és piacra juttatása érdekében a megyében és Budapesten több iparkiállítást szervezett, és közvetve csabai és gyulai textilipari üzemek alapítását is támogatta. Jó példa erre a Gyulai Kötött- és Szövött Iparáru-gyár – a harisnyagyár – megalapítása. A vállalat elindítását a hagyományos helyi elit és a frissen felemelkedett gazdasági elit erejének összefogásával és állami iparfejlesztésre szánt források megszerzésével támogatta. Maga mind a részvéyntársaság megszervezésében, mind működtetésében szerepet vállalt.
Széles kapcsolatrendszerét kihasználva lendületet adott a gimnázium szervezéséhez, a színkör – a faszínház – felépítéséhez, a gyermekvédelem szervezetének kiépüléséhez. Jól ismerte a kormány gyermekvédelmi intézményrendszer felépítését célzó törekvéseit, és amire a tervek kodifikálása megtörtént, Gyulán már működött egy olyan magánkézben lévő gyermekvédelmi intézmény, amely az állam által felállított gyermekmenhelyek egyikévé válhatott. S azután ez az intézmény regionális központtá fejlődött.
A József Szanatórium építését ő maga kezdeményezte, egész társadalmi mozgalmat szervezve gyűjtötte össze azt a 750 000 koronát, ami a szanatórium felépítéséhez és berendezéséhez kellett. A József Szanatórium felépítése nyomán országos tüdővész elleni mozgalom bontakozott ki. Nem elhanyagolható a kórház sebészeti, baleseti, elmegyógyászati részlegének ez időszak alatt lezajlott bővítése sem. A nagyarányú építkezések sok gyulai iparosnak adtak munkát, a gyermekmenhely, az elmeosztály létszámának jelentős emelkedése a gazdák piacát bővítette.
Mindemellett Lukács György minden kínálkozó alkalmat megragadott arra, hogy erősítse a társadalmi szolidaritást, propagálja a szövetkezeti típusú együttműködés modelljét. Gyakran felhívta a figyelmet a társadalom felső rétegeinek szociális felelősségére.
A nagypolitika színpadán
Miközben Lukács György a maga által irányított szűkebb területen sikeresen oldotta meg a közigazgatási és társadalmi-politikai feladatait, az Osztrák-Magyar Monarchia történetének egyik legsúlyosabb válságához érkezett. A vámunió újratárgyalása, a hadseregfejlesztéssel kapcsolatos viták közepette az 1905. évi parlamenti választáson az ellenzék szerzett többséget. (A társadalmi feszültségek erejére utal, hogy Gyulán egy gazdag németvárosi parasztgazdának, K. Schriffert Józsefnek a választáson éppen a sokak által a város jótevőjének tartott Lukács Györgyöt sikerült legyőznie.) Az uralkodó a hadsereg magyar vezényleti nyelvéhez egyelőre ragaszkodó ellenzéki politikusok egyikének sem adott kormányalakítási megbízást. Helyettük Fejérváry Gézát nevezte ki miniszterelnökké. A parlamenti támogatással nem rendelkező, ún.”darabont kormány” vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztját Lukács György vállalta el. Ez különös döntés volt, hiszen a parlamentáris legitimációval nem rendelkező kormányban vállalt szerepet. A döntés meghozatalakor tudta, hogy e lépéssel politikai karrierje megakadhat, de a Monarchiával szemben Magyarország számára nem látott alternatívát. Többször utalt rá, hogy az 1918 után megvalósult forgatókönyv rémképe lebegett a szeme előtt. A kiegyezésre épülő Monarchia akkori helyzetét oly aggasztónak látta, hogy nem sajnálta a személyes áldozatot. Az aggodalom hatására valóban rossz döntést hozott, a miniszterség mindössze nyolc és fél hónapig tartott. Ezt követően rövid időre háttérbe vonult, külföldi utakat tett, és fontos könyveket írt a választójogról, az Egyesült Államok alkotmányáról. 1910-ben mint Gyula város képviselője tért vissza a politikába, 1922 és 1931 között ugyancsak őt küldte a város a parlamentbe. A maga korában egyike volt azon keveseknek, akik határozottan felléptek a nők választójoga érdekében.
A két háború között főként diplomáciai és kulturális területen tevékenykedett: a Páneurópai Unió magyarországi szervezetének elnökeként, a Magyar Revíziós Liga elnökeként és még közel egy tucat tekintélyes hazai és nemzetközi szervezet vezető tisztségviselőjeként Magyarország külpolitikai érdekeit próbálta érvényesíteni. Jó érzékkel talált rá a kisebbségvédelem kérdéseire, a nemzetközi szerződések által garantált jogokra, azaz olyan területekre, amelyek a 20. század második felében váltak igazán fontossá. Végig komoly politikai súllyal járó posztokat töltött be, de a politika első vonalába, vélhetően legitimista elkötelezettsége miatt, nem tért vissza.
1950-ben olyan világból távozott, amely nyomaiban sem emlékeztetett arra a dualizmus kori Magyarországra, amelyet oly sok szeretettel és invencióval épített. A háború után három gyermeke közül egy az Egyesült Államokba, egy Peruba került. A középső fiúra, Lukács Miklósra viszont az idősebb zenekedvelők emlékezhetnek. Ő az Operaház karnagya, 1966 és 1978 között igazgatója volt.
