Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A második félidőben már nem tudtak felállni a gyulai kézilabdások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2014. december 05. 16:00
A második félidőben már nem tudtak felállni a gyulai kézilabdások
A gyulai együttes a találkozó első öt percében kapkodva játszott, és sokat hibázott
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Gyulai SE–Bestwebshop.hu Békéscsaba 23–30 (10–18).

NB II-es férfi kézilabda-mérkőzés. Gyula, 150 néző. V.: Papp D., Tar.

Gyula: FöldesiMolnár K. 8 (2), Köpe 2, Tar 1, Gulyás 2, Makay Cs. 3, Makay S. 3. Cs.: Tövisháti, Tótka (kapusok), Fekete G. 3, Mészáros 1, Szabó J., Bai, Árvai, Kiri. Edző: Gazsó Mátyás. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3.

A gyulai együttes a találkozó első öt percében kapkodva játszott, és sokat hibázott, ennek köszönhetően a Békéscsaba 5–0-ás vezetésre tett szert a megyei rangadón. Ekkor felébredtek a házigazdák, de a védekezésben elkövetett hibáikat ismételten jól használta ki a vendég együttes. Az eredményjelző tábla már tíz gól különbséget is mutatott, végül a szünetre 10-18-as állással vonulhattak a csapatok. A második félidőt jól kezdték a mieink, egyből 4-0-s szériát produkálva lefaragták hátrányukat. Ennél közelebb azonban nem tudtak kerülni Gazsó Mátyás tanítványai, az 56. percben 23-27-es állásnál a csabaiak magasabb fokozatra kapcsoltak, és beállították a hétgólos győzelmüket.

Gazsó Mátyás: – Sajnos, amíg egy félidőnyi előnyt adunk az ellenfeleinknek, addig nehéz lesz a két pontot begyűjteni. A második félidei játékból már lehet építkezni.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)