Fazekas Sándorné (óvónő):
– Óvodában még biztosan hisznek a Mikulásban a kicsik, akarják is hinni, és mi is tudjuk tartani bennük a meggyőződésüket. A Mikulás valósághűen is jelen van az életükben. Azokban a gyermekekben van némi bizonytalanság, akiknek nagyobb iskolás testvérük van. Ők talán mondják, hogy a Mikulás csak egy beöltözött bácsi, de velük is el tudjuk hitetni a létezését. Elmeséljük a gyerekeknek Szent Miklós történetét, aki nagyon szerette a gyerekeket, és megajándékozta őket. Miután meghalt, az ő szeretetteljes tevékenységét a felnőttek úgy igyekeztek pótolni, hogy követték a példáját. Azt is tudatosítjuk a kicsikben, hogy aki hiszi, annak létezik Mikulás. Fontos, hogy ne csalódjon a gyermek, és a felnőttet se lehessen hazugságon kapni.
Dávid Zoltán (gyógypedagógus):
– A kislányom már tizenkét éves, de még mindig várjuk a Mikulást. Nyilván tudja, hogy nem csengős szánon érkezik a Télapó, és egy éjszaka alatt a világ összes gyermekét képtelenség felkeresni, de nem foglalkoztatja a dolog. A gyerekekben van egy kis elfogultság, keveredik bennük a hinni vágyás, a kétség s a félelem a hitetlenségüktől. Mert mi is van akkor, ha nem hiszek a létezésében, ám mégis van?! Az érzelmek még sokkal jobban számítanak, mint a kognitív szféra, azaz az érzelmi világot nem nyomja el a tudat. A kislányom 6-7 évesen, az iskolában tudta meg, hogy a kiscsizmát nem a Télapó tölti tele, de nem szólt róla, nem volt téma. Lora ragaszkodik a misztikumhoz, meghatározó az életében a fantáziavilág.
