Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai sikert hozott a barátságos labdarúgó mérkőzés Nagyszalontán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap • SPORT • 2014. október 05. 10:30
Gyulai sikert hozott a barátságos labdarúgó mérkőzés Nagyszalontán
Újra összecsapott Gyula és Nagyszalonta Város Önkormányzata, amelyben végül a fürdőváros csapata győzedelmeskedett
A gyulai és a nagyszalontai önkormányzat csapata. Fotó: Bánfi Barnabás

Barátságos labdarúgó mérkőzésen újra összecsapott Gyula és Nagyszalonta Város Önkormányzata, amelyben végül a fürdőváros csapata győzedelmeskedett 4-10-re (2-2). A gyulai amatőr focisták Török László nagyszalontai polgármester meghívására, illetve a két város együttműködésének keretében látogattak el szeptember végén a partnerváros Sándor Péter Sporttermébe.

A  XII.  Hajdúhét- Nagyszalontai Magyar Napok keretében szervezett program gyulai sikert hozott. A rendkívül sportszerű mérkőzésre két önkormányzati képviselő kísérte el a csapatot. A vendég labdarúgókkal együtt a következő játékosok küzdöttek meg a győzelemért.

Kapus: Bagyinszki Zoltán, mezőnyjátékosok: Beliczai Balázs, Durkó Károly, Kiss Tamás János, Köstner GáspárSzűcs Levente, Burai Sándor. Sérülések és elfoglaltság miatt több játékos igazoltan hiányzott a keretből.

Gólok: Beliczai Balázs 4, Durkó Károly 1, Kiss Tamás János 2, Szűcs Levente 3.

- Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat jól védekezett, és eredményesen támadott. A második félidőben a házigazdák már nem bírták energiával, és a gyulaiak sorban bevették az ellenfél kapuját. Nagy lövések mindkét oldalon, szép összjáték - nagyobb szerencse a gyulaiaknál. A mérkőzést kellemes hangulatú közös vacsora zárta, a szimpatikus házigazdákkal jót beszélgetett a gyulai csapat, felemlegettük az egykori hazai híres mérkőzéseket, remek labdarúgóink sporteredményeit – mondta el a Gyulai Hírlapnak Bagyinszki Zoltán kapus.

A visszavágó mérkőzést Gyulán játsszák.

 

Fotó: Bánfi Barnabás
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)