Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mentsük, ami menthető!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2014. augusztus 24. 07:00
Mentsük, ami menthető!
A betegségek által lerothadt, leszáradt fürtöket a beteg levelekkel együtt szedjük le
Képünk illusztráció. Forrás: novotempo.com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! 

A leszáradt hajtású hagymaféléket már nyugodtan felszedhetjük a földből. A bizonytalan csapadékmennyiség esetleg tönkreteheti a termésünket. A burgonyával ugyancsak eljárhatunk ezen a módon, így a továbbiakban nem lesz kiszolgáltatva a talajlakó kártevőknek. A felszedett terményeket lehetőség szerint ne a napon szárítsuk, hanem hűvös, de száraz helyen. Ne felejtsük el gondosan átválogatni a terményeket, bármiről is legyen szó, hogy a sérült és beteg darabok ne tegyenek kárt az egészséges darabokban. A gyökérzöldségekből egyelőre csak a napi szükségletet szedjük fel.

A téli almáink és körtéink esetében az almamoly szinte folyamatos támadásai ellen még hatásos egy rovarölő permetezés, némi varasodás és monília elleni „koktéllal” kiegészítve. Az almák eltarthatóságát kalciumtöbblettel meg tudjuk segíteni, de többnyire csak lombon keresztül, mert így lényegesen könnyebben fel tudják venni a fák. A Vuxal+calcium kiváló erre a célra. Keverhető a legtöbb növényvédő szerrel. A csemegeszőlőinkkel nincs mit tenni. A betegségek által (botrytis, lisztharmat) lerothadt, leszáradt fürtöket a beteg levelekkel együtt szedjük le, és permetezzük le a „mentsük ami menthető” alapon egy kis könnyű kénes permetlével.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)