Nem sok olyan rendezői vagy színészi álmokat dédelgető magyar fiatal létezhet, aki ne akarná egyszer színpadon is elmondani, mire jött rá Szerb Antal regényét olvasva. Az Utas és holdvilág földi vágyakból, égi szerelmekből, éteri filozófiából és sártól-vértől mocskos útkeresésből szőtt világa tökéletesen alkalmas arra, hogy a kamaszos közhelytártól a megrázó, katartikus felismerésekig bármit közöljenek általa. Sopsits Árpád, aki Forgách András színpadi változatát, a Holdvilág és utasát használta rendezéséhez, az utóbbi megoldás híve.

 

Értelme pedig a saját halál

A Hold foglyai című előadás direktora Orosz Ákosra osztotta a zseniális és halálos, a világ anyagi és morális szabályainak határait feszegető Ulpius testvérpár bűvkörében vergődő Mihály szerepét, amelynek megformálása következetesen felépített, időről-időre megrázó. Mihály vezérlő angyala és ördöge Ulpius Tamás. Jászberényi Ákos játéka vonzóvá és izgalmassá teszi a figurát, aki számára az élet egyetlen szabálya az, hogy maga írja a játékszabályokat, értelme pedig a saját halál.

Testvére, Ulpius Éva a nő és a szabadság metaforája a darabban. Egyszerre alávetett és megzabolázhatatlan, mélyen gondolkodó és ösztön vezérelt, a szó hétköznapi értelmében erkölcstelen, valójában pedig a síron túl is hűséges asszony. Az utolsó éves színművészeti egyetemista, Zsigmond Emőke alakítása láttán talán maga Szerb Antal is állva tapsolna. A fiatal színésznő ezen az estén is bizonyította: nem csak fizikai adottságai kiválóak, de rendelkezik azzal a megmagyarázhatatlan kisugárzással is, amiről minden néző azonnal felismeri, hogy valódi művészt lát a színpadon.

Lendváczky Zoltán meggyőzően hozza az ördögien gátlástalan Szepetneki János és az úthengerként nyomuló nyárspolgár, Pataki Zoltán figuráját.

 

Minimalista díszlet, kreatív lehetőségek

Erzsi, Mihály földi szerelme, aki bármit elviselne, ha tudná, hogy férje viszontszereti, szintén hiteles és több rétegű karakterként jelenik meg a darabban, Molnár Mariann alakításának köszönhetően.

A filantróp angol orvos, Ellesley és a szentéletű szerzetessé váló, kikeresztelkedett zsidó fiú, Ervin kettős szerepében Hajdu László szerzi meg a közönség egyöntetű rokonszenvét. Ő is, akár Tankó Erika, Millicent a szofisztikátlan amerikai lány szerepében, illetve Páll Zsolt, akik három kisebb, de igen fontos karakterben jelenik meg az előadásban, a Maladype társulatának tagjai. Erzsi cinikus barátnőjét, Sárit játszó Ligeti Kovács Juditnak is maníroktól mentes, átgondolt és meggyőző alakításokat köszönhetünk.

Említést érdemel még a Pallós Nelli által tervezett minimalista díszlet is, amely számtalan kreatív lehetőséget nyújt a rendező és a színészek számára. Reméljük, ősztől Gyulán túl is sokan láthatják majd ezt az előadást.

Forrás: mno.hu