Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aktuális kérdésünk: Mivel tölti a nyarat?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Megkérdezte Hargittai Éva • MAGAZIN • 2014. június 28. 07:00
Aktuális kérdésünk: Mivel tölti a nyarat?
Válaszolóink Szvarnasz Viola és Bagyinszki Zoltán
Válaszolóink Szvarnasz Viola és Bagyinszki Zoltán

Szvarnasz Viola (ápolónő):

- Tavasszal a gyes mellett ismét elkezdtem dolgozni, ezért részben munkával telik a nyár. Szeretnék a családommal legalább egy hétre vízpart közelébe utazni és a távol élő rokonokat is meglátogatni. Minden nyáron szoktunk gyümölcsöt befőzni, ez az idén sem maradhat el. Anyukám tavaly vásárolt egy befőző- készüléket, ezért kicsit egyszerűbb lett a dunsztolás. Bízunk benne, hogy nem lesz nagyon drága a gyümölcs, és legalább annyi üveggel tudunk eltenni, mint tavaly. A legfontosabb augusztus végén vár ránk. A kisfiunk ősszel lesz hároméves, és augusztus utolsó hetében kezdődik az óvodai beszoktatás. Szeptemberben – ha addig szobatiszta lesz – megkezdheti az óvodát.

 

Bagyinszki Zoltán (kulturális menedzser):

– Szeretettel várjuk az unokáinkat Gyulára, Lucát és Nimródot. Mindenféle gyermekeknek való programon részt veszünk majd. Megyünk a Körös-völgyi Sokadalomba, lovastanyára, csónakázunk az Élővíz-csatornán. A nyár folyamán három munkautazást tervezek a Magyar népi építészet fotós kötetemhez, bejárom Észak-Magyarországot és a Dunántúlt is. Ezeken kívül tervezek a nagycsaláddal egy horvátországi nyaralást: unokák, fiaim és mi, a nagyszülők végre együtt kirándulunk. S várom azt az ötnapos erdélyi túrát is, amit a barátaimmal közösen találtunk ki. Természetesen sokat fogunk biciklizni a nyár folyamán, látogatjuk a Gyulai Várszínház előadásait, és a vár körüli eseményeken is részt veszünk.

 

Szavazás
Mivel tölti a nyarat?
Hurrá, nyaralunk!
 (22%)
Vigyázunk a gyerekekre
 (0%)
Rengeteg programot látogatunk meg
 (0%)
Munka, munka, munka...
 (56%)
Semmit, csak pihenünk
 (22%)
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)