Napjainkban is van olyan, aki nem kész távcsövet vásárol, hanem otthon barkácsol magának. S ha hisszük, ha nem, lehet olyan jó, mint a gyári, akár sokkal jobb is. A csillagászat történetében minden bizonnyal a távcső feltalálása volt az egyik leglényegesebb mérföldkő, hiszen ezen eszköz segítségével alakultak át az addig szabad szemmel végzett vizsgálatok egy komoly és szigorú tudomány alapjaivá. Kezdetekben az egyszerű kivitelezésű és rossz képalkotású eszközök születtek, majd az idők során folyamatosan egyre jobb és jobb eszközök láttak napvilágot.
Ezen eszközök fejlődését alapvetően három igény motiválja még napjainkban is: A nagyobb fénygyűjtőképesség és az ezzel együtt járó egyre jobb felbontás, az élesebb képalkotás, és nem utolsósorban a robusztusabb állványok, mechanikák leegyszerűsítése. A távcsőkészítés ma már ipari szinten működik, de még mindig vannak lelkes amatőrök, akik saját maguk készítenek távcsöveket. Ez a feladat pedig igazán nagy kihívás, rengeteg utánajárásra és kitartásra van szükség, amíg el nem készül az egyedi remekmű, de az a pillanat, amikor elsőnek tekinthet bele készítője, biztosan örökre megmarad az emlékeiben.
Alapvetően három csillagászati távcsőtípust különböztethetünk meg: lencsés távcső, tükrös távcső és a katadioptrikus rendszereket, amely alapjában tükrös távcső, de a távcsőben még egy lencsét is elhelyeznek. Az amatőr csillagászok egyik legkedveltebb távcsöve a tükrös távcső, vagy más néven reflektor. Aki távcsőkészítésre adja a fejét, az leginkább egy jó minőségiségű tükröstávcső elkészítésével próbálkozik meg. Az alkotás egyik legérdekesebb és legnehezebb fázisfolyamata a műszer lelkének, a tükörnek a házi elkészítése. Ez az optikai felület a legpontosabb és legfinomabb, amelyet még emberi kézzel képesek vagyunk elkészíteni.
A tükör anyagául általában üveget használnak, amelynek kicsi a hőtágulása, tiszta és buborékoktól mentes. Az üveget először két korong közé teszik, majd csiszolóanyagot szórnak a korong és az üveg közé, és benedvesítik. Miközben egymáshoz nyomják, és folyamatosan mozgatják, a csiszolópor hatására kopni kezd az üveg. Megfelelő módszerekkel ez a kopás irányítható, melynek köszönhetően ki tudják alakítani a megfelelő felületet. A csiszolópor anyaga általában szilícium-karbid, bór-karbid, alumínium-oxid vagy gyémánt. Ezek az anyagok különbözőképpen alakítják az üveg felszínét, a legfinomabban ezek közül az alumínium-oxid, mert a szemcséi nem élesek, hanem lekerekítettek. A vele való csiszolás után szinte egy félig kész optikát kapunk.
Ezek után jön a felület polarizálása, amely során már a parabolizálás is megtörténik a kis tükrök esetében, ugyanis olyan kicsi az eltérés a gömb és a paraboloid közt, hogy azt e legfinomabb fázisban tudjuk kialakítani. Polírozáshoz króm-oxidot, cérium-oxidot, vas-oxidot vagy ezek keverékét használják. Viszont a polírozáshoz már nem a csiszolókorongokat használják, hanem egy másik üveget, amelyre szurkot öntenek. Ha kész a polírozás, akkor lehet alumíniumozni, és védőréteggel bevonni. Ha készen van a távcső optikája, akkor némi számolás és szerkesztés után már csak a távcső tubusának megépítése van hátra.
Vannak olyanok is, aki lencsés távcsövet készítenek. Ők beszerzik a szükséges lencséket, majd megépítik az általuk megálmodott távcsövet.
